Ember

Jöttek a nyugodtabb hétköznapok. Kezdtek formálódni a napi rutinok, nyugodtabb éjszakák, fényes nappalok. Igaz, nem lehetett zacskót csörgetni, hangosan beszélni, tévét üvöltetni – akkori férjem nagy bánatára. Gyerkőcke nem kedvelte ezeket a zajokat. Olyannyira nem, hogy ha ilyesmire ébredt, éktelen üvöltésbe kezdett és az égből potyogó öregasszonyok látványa se derítette jobb kedvre. Pedig potyogtak. Vagy… Tovább »

Azért a pasik azok pasik. Már születés után kicsivel ez beég. Bár lehet már azelőtt… Az első mosolyt nyilván a cici kapta. Kaja, és cici. Csúcs. Ültem és csak nevettem ezen. Megvilágosodtam. Mit is várunk a mi drága pasi, férfi, apa vonalunktól, hiszen itt van feketén fehéren a tény, a boldogság képlete: kaja + cici… Tovább »

Mindenki nagyon örült a gólyahírnek – én meg néztem őket, hogy mégis mi a jó fenének örülnek? De mindegy is, biztos jobban tudják. Bár volt egy sanda gyanúm, hogy kibicnek semmi se drága, de elhessegettem. Hisz annyi jó ember van a világon…. Peregtek a napok, jött a költözés, pakolni, dobozolni kellett. Állapotosan. Jó móka volt…. Tovább »

Himalája, gyilkos, mágikus szépség. Áhított cél, hogy csúcsára érj, s meghódítsd a Hegyet. Felkészülten is komoly kihívás, annak aki tud mászni és bírja a fájdalmat. A csúcsra érés gyönyöréért. Autista gyermeket nevelni pont ilyen kihívás. Önmagadat minden szinten meghaladva, átégetve, átfagyva, a célt szem előtt tartva menni, menni, menni tovább. Utat törni úttalan utakon. Vissza… Tovább »