Az első
Az első cigarettámra 14 év körül gyújtottam rá. Emlékszem akkoriban még mindenhol lehetett dohányozni. Otthon minden szobában, munkahelyen, megállókban. Tényleg nem volt olyan hely, ahol füstmentes levegő lett volna.
Gyűlöltem a füstöt. Csípte a szemem, marta a torkom. Undorító volt a bagósokkal beszélgetni. Míg alacsonyabb voltam elsuhant a fejem fölött szájszaguk erőteljes ájere. De a magasságom bizony egyre nőtt, és így már beszélgetni sem volt kedvem. Mondták is a felnőttek, milyen zárkózott vagyok…
Érdekes és egyben igen elgondolkodtató fordulat volt az első doboz cigim megvétele. Olyan volt, mintha bekapcsolódott volna egy robot a testemben. Lementem és megvettem az akkori legdrágább luxus cigit. Ha már kipróbálom, legyen az a legjobb. Semmi gondolati érvelés, vitatkozás. Csak vitt a lábam, és már vettem is a trafikban a dobozt.
Elsétáltam oda, ahol tudtam, hogy véletlenül sem lát anyám a konyha ablakból. És rágyújtottam.
Mások köhögtek és erősen megerőszakolták magukat, hogy tudjanak dohányozni. Nekem úgy ment, mint a karika csapás. Simán. Mintha mindig is dohányoztam volna. Az íze csípet, de kifejezetten élvezetes élményt nyújtott. Gondolom, aki szereti a csípős kajákat hasonló okokból rajong érte.
A tüdőm se tiltakozott. Sőt, olyan volt, mintha alig várta volna a felszabadító élményt.
Innen kezdődött az út lefele. Bár ez nézőpont kérdése.
Tizenévesen még hétvégenként, sétánál cigizgettem. Gondoltam ez nem számít. Nem szoktam rá…
Aztán arra eszméltem, hogy bizony míg vártam a buszra a suliba menet, akkor is elszívtam a cigikét. Aztán haza fele is. Aztán rutinná vált. Gyorsan, észrevétlenül. Nem számított.
Itthon relatív hamar lebuktam. Talán akartam is. A titkok mérgezőbbek, mint a legveszedelmesebb betegség. Onnantól meg nagyjából szabad volt a pálya.
Szépen fel is vállaltam, nem szégyelltem, hogy szívom a füstöt. Sőt még büszke is voltam, hogy én bizony szívom a cigit, nem dísznek tartom a kezemben…
Mentés
Mentés
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: