Megérkeztem a „Valaki Más” sráchoz. Furcsa volt ennyi idő után újra élőben látni. Érezni az illatát, a lénye sugárzását. Igyekeztem nem siheder fruskaként viselkedni. Ezt az énem simán előcsalogatta, ahogy rám nézett. Egyből én voltam a „kislány” Ő meg a „nagy fiú”. Szerettem kicsinek lenni. Na, nem úgy! Hanem úgy, ahogy a Férfi mellett érzi magát egy Nő. Ő az erő, az irány, Én pedig bízok benne, és imádom.
Chapter 14.
Valami változik.
Mikor férfi a férfi és mikor nő a nő? Ugye ez a történet egy királylányról szól. Nos, eljött az idő, hogy a királylány tükörbe nézzen és észre vegye, hogy királyné lett. Hogy ehhez mi kellett? Az előző 13 rész. Többek között. És persze az, hogy megérkezzen a király, mint tükör.
Valóban korában még Ő sem volt Király. Még kiforróban volt. Kellett(?) neki pár „kudarc”, nevezzük inkább tapasztalatnak. Az divatos manapság. Szóval tapasztalt, körülnézett, és úgy döntött, ahogy. Ez az ő döntése. Bármikor megváltoztathatja. Viszont azt nem tudja megváltoztatni, hogy elkezdett ragyogni a lelke. Valahogy eltűnt belőle a zsizsegés, a zűrzavaros keresgélés. Lenyugodott. Finoman mégis végtelen erővel hullámzott belőle a belső fényesség. A tiszta őszinte szív. Amit összetörtek, megtapostak és még sorolhatnám Ő is miket élt meg. És rájött, hogy ezek ellenére, vagy éppen ezek miatt lett még szebb, fényesebb. Legfőképpen tiszta. Tiszta szív. Amit legelőször is éreztem benne, csak még messze volt. Akkor.
Csak néztem, és ámultam. A legmerészebb álmaim kezdtek formát ölteni. Ott állt előttem, mesélt, miközben nekem főzött. Sose azelőtt nem főzött nekem férfi. Bocsánat, Férfi. Azt hittem álmodom. És imádtam. Hiába akartam volna én nem így érezni… ez jött és hullámzott és én megfürödtem benne. Milyen szerencsés vagyok. Hogy végül itt vagyok, itt lehetek, és ezt láthatom, érezhetem, élhetem. Köszönöm a Mindenségnek.
Közben a suli sztori nagyon nyeklett nyaklott. Nagy nehezen találtam egy sulit. Elvileg csúcs szuper, szakmailag csitti fitti pedagógusokkal. Elvileg. Sajnos hamar kiderült, hogy mégsem működik a dolog. Túl hamar. A munkámban sikeres voltam, a magán életem is szépen alakult, erre tessék… egy rész már megint recseg, ropog. Hát mi a túrós tészta, nokedliért nem tud egyszerre minden működni?!?
Sajnos pár hét után, már alig vihettem a suliba, aztán már jött is a magántanulóság. Munkahelyen megértőek. Segítenek, ahogy tudnak. De ha nem dolgozom, nyilván nem kapok fizetést. De kaptam szabit. Azért az se egyszerű, hogy fizetés nélkülit tudj intézni. Apa sajnos nem segít. Elzárkózik. Utálkozik. Pedig látja, hogy baj van. Kérem, újra, hogy segítsen. Nem. Megint hivatalos út. Megint bíróság. Az idő megy, fejlesztéseket nem kap a fiam. Vihetném fizetősbe, de nincs annyim. Így meg, hogy nem dolgoztam pláne.
Megy az adok kapok a bíróságon. Közben itthon próbálok bele jönni a tanítás csínjába, bínjába. Állítólag semmit nem tudnak a fiammal kezdeni. Hát ez itthon nem így néz ki. Szépen haladunk. Néha csúnyán. Ez az én hibám. Utálok tanítani. Inkább dolgoznék, ahhoz értek. Ehhez halvány segédfogalmam sincs. Nekem nem öt perc felkészülni a különböző tantárgyakból. Főleg nem is veszem észre, hogy jól fogja-e a ceruzát stb. Annyi minden… nekem nagyon nehéz. Utálom magam ilyenkor. Tudod ez olyan, mint amikor a halnak a parton kell úszni. Nem tud. Hiába akarod. Ennyi.
Persze kihozom magamból a legjobbat, meg a fiamból is. De fáradok. Utálom, hogy alig van pénzünk. Utálom, hogy mindent nekem kell csinálni. Fáradt és elcsigázott vagyok.
Meditálok, jógázok. Dolgozok a hitrendszereimen, hogy vajon melyik a ludas abban, hogy itt tartunk ma? Kemény meló megint. Elegem van ebből is, hogy folyton azt keressem hol hibáztam. Változtatni akarok. Nem érdekel a múlt, nem akarok turkálni a kukában. Haladni akarok.
De nem lehet. A fiammal kapcsolatban tényleg vannak speciális igények. Nem tudod letagadni, kikerülni. Amint a frontális oktatásba mész, lezár és esélyed sincs. Irány a kreativitás. Ebben jó vagyok, de hogy a tanításban is? Elsőnek fárasztó, aztán kezdem más nézőpontból nézni az egészet.
Mi van akkor, ha rossz pozícióból indítok? Mit akarok? Megváltoztatni valamit. Mi lenne, ha nem akarnám megváltoztatni, hanem mondjuk… meglovagolnám a hullámát az úgynevezett „problémának”? Hogy tudnék ebből előnyt kovácsolni? Szélirányba fordítani a vitorlát? Bele telik egy kis időbe, de sikerül. Az év végi vizsga is.
De hiányzik a munka. Az önértékelésem nulla. Itt jövök rá, mennyire hiányzik, hogy mások megítéljék hasznosságom. Tudod, ha itthon vagy, nem lát senki. Senki nem buksi simiz, hogy jó irányba mész-e. Ja, és egyáltalán mi a jó irány? Komoly kérdések jönnek elő az élettel kapcsolatban. A gyerkőc is feltesz párat. Mi értelme az életnek? Hogy lett az első ember? Kik vagyunk? Mit csinálunk? Miért élünk?
Következő részben: elindulsz hóban, fagyban. És rájössz, hogy nem is annyira vészes, mint a gondolataid, ahogy erről fantáziáltál
Mentés
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: