Járunk oviba. Egész jó a csoport, gyerkőc szeret járni. Igaz vannak borulatok. Óvónők, pontosabban az egyik nagyon bareszül kezeli. Vérében van, mondhatjuk. Látott már pár gyereket. Megnyugtató, ahogy azt mondja: Anyuka, rendben lesz.
Chapter 10.
Végre van munka!
Sok minden a múltból, hogy miért is volt nekem olyan nehéz, és miért nem működött nálunk az, ami másoknál tuti recept, így új megvilágítást kapott. Kezdtem nem bántani magam a béna anyaságom miatt. Az autizmus állapot, nem betegség. Eképpen, a jelenlegi álláspont szerint nem gyógyítható de javítható. Valamennyire. A közösségi élet szempontjából. Fejlesztünk. Amennyire futja. Államilag… ami hát…
Gyerkőc jobban borul apa nap után. Nevelési tanácsadó pszichológusa javasolja, hogy legyen rendszeresség ebben is. Nem lehet, apa munkája olyan, hogy nem lehet rendszeres. Szorribocs. Apát is behívják a nevtanba. Próbálják felvilágosítani mi is ez, hogy ez, hogy kéne. Mert engem ugye apa utál, ergo nem is hallgat meg, ha meg is hallgat, hülyeséget beszélek. Szerinte. Nevtan pszichológus gyűri, puhítja. Esélytelen. Megértés nulla. Nulla alatti. Elfogadás totális tagadásban. Ő éppen nagyon boldog. Új asszonyka van. Abszolút nem akar és nem is tud ezzel az „izével” foglalkozni. Oké.
Felmerül az eltiltás. Mert, hogy a kiszámíthatatlanság nagyon rossz hatással van a gyerek viselkedésére. Visszaveti az elért eredményekben. Én ellenállok. Apa erről semmit se tud. Megint védem a popókáját, de minek? Mert nekem nem volta Apám? Volt. Csak nyolc éves korom óta nem láttam. Ezért túl kompenzálok és majdnem minden áron törekszem, hogy a kapcsolattartás fenn maradjon. Nagy árat fizetek érte. Nem csak én, a gyerek is.
Azért nagyjából a helyzet normalizálódni látszik. Igaz fejlesztő pedagógus még nincs, meg nem is jön, ezért vállalja az Igazgatónő, mert szerencsére neki van ilyen végzettsége. Pipa. Mármint, hogy akkor ez is rendben halad. Jöhet a munkahely keresés. Valami jól fizető hat órás. Mert nem lehet oviba 10 órát a gyerek, ha én napi 8 órát dolgozok. Törvényileg sem. Meg nem is bírná. Igazán elgondolkodtam itt azon, hogy nem elég az egyedül álló anyaság, de még a megélhetésed biztosítására is korlátoltak a lehetőségeid. Időben biztosan. Az állás interjúkon, hiába haladtam jól és voltam szakmailag király, amint meghallották, hogy gyerekem van és egyedül nevelem, már jött is a válasz, hogy túlképzett vagyok a munkakörre. Ez milyen már??!! Had döntsem már el én, hogy milyen munkát vállalok el. Ha éppen diplomával a pénztárosi munkakör marad, akkor azt. De nem, nem dönthetem el… milyen világ ez?
Azért komolyan dolgozom a háttérben a gyereken. Alternatív terápiák sorát veszem górcső alá, mi használhat mi nem. Low budgettel nem kapkodhatsz össze vissza. Kiválasztom a meditációt. Kicsiknek is való. Jó lesz – nem olcsó – de ez az egyetlen, amit 3 évesek is tudnak használni. Én is elsajátítom. Fontos momentum ez, mert azt hiszem, ez mentette meg az életemet.
Mellette megy az evési napló, mert hogy a kaja se mindegy. Kiderül, hogy az egyik kaja komoly gondokat okoz. Kivesszük. Helyettesíthető, lenne, háromszor annyiért. Nem megy, így ez a kajafajta kimarad az étlapról, úgy ahogy van. Vitamin pótlási költségvetés növekszik.
Hatórás munkát nem találok, de megkeresnek egyik volt munkáltatómtól. Sajnos állami. Azért sajnos mert ott a munkaidő nyolctól fél ötig tart. Belváros. Tehát cirka 10 órát vagyok távol. Telefon Anyunak, hogy hát ez van. Pénzem nincs elég, muszáj dolgozni, tudnak-e segíteni? Tudnak. Beköltöznek Pestre. Gyerek el hozatala megoldva. Hurrá. Csodásan alakul minden, újra szokom az emberi kommunikációt. Nehézkes. Azért az a majd 4 év elszigeteltség érződik. Emberfejeket látni és még beszélnek is! Értelmesen. Nem pelenkáról, meg kajáltatásról meg ilyesmi. Komoly szakmai diskurzusokat folytatok. Élek.
Nem sokáig. Jön a telefon, hogy hát Igazgatóval beszélni kéne. Bemegyek. Hatan ülnek velem szemben.
Kicsit olyan vendetta érzésem volt, de még reménykedtem. Azt tudni kell azért még pluszban, hogy az a baresz óvónő sajnos elment az óvodából máshova, egy időben azzal, mikor munkába álltam. Tehát jött egy új, egy fiatalka. Hamar elment a másik idősebb óvónő is, ahelyett is jött egy másik fiatalka. Emígyen pár hónapra rá történt ez a behívásom.
“A gyerekkel nagy baj van, el kell vinni, nem tudjuk integrálni.” – közli ellentmondást nem tűrően az óvoda igazgatója.
Állam leesik. “Miért? Eddig minden jól ment.”
“Már nem. Biztos Anya munkába állása volt ennyire rossz hatással a gyerek viselkedésére. Tör zúz, bántja társait.” – mondja az igazgató miközben végig hat fej hevesen bólogat eme kijelentésekre.
Én: “Hm….” – szóhoz se jutok a megdöbbenéstől.
“Négyen is láttuk, ahogy a gyereke eldob egy széket dühében a teremben.” – nyomatékosít erős bizonyítékkal az igazgató.
Én: hosszas hatásszünettel végig emelem becses tekintetem – nem megvetően – a megjelenteken s lassan kérdezem, hogy mindenki értse: “És ezt Önök Mind a Négyen Végig nézték úgy, hogy semmit nem tettek?“
Ők: Csend, zavart egymásra nézés.
Én: “Tehát hogy biztos jól értettem, a négy éves kicsi fiam, négy felnőtt szakképzett pedagógus jelenlétében és szeme felügyelete alatt megemelt egy széket, meglendített egy széket, eldobott egy széket, és nem talált el senkit?! Zseniális fiam van. Nem talált el senkit.” – fiam ezt otthon később meg is erősítette, mikor erről beszélgettem vele, hogy szándékosan a szőnyegre dobta, hogy ne sérüljön meg senki… azért lett dühös, mert senki nem figyelt rá.
Ők: (ezt nem értékelték) “Azonnal el kell vinni másik intézménybe. Nem tudjuk garantálni a fia biztonságát!”
Én: “Bocsánat, itt az előbb azt tetszettek mondani, hogy az én fiam veszélyeztet másokat.”
Ők: “De most már mindenki dühös, a többi szülő megoldást követel, bántani fogják a fiát.”
Na most akkor hogy is van ez?! Rejtély…
Következő részben: Elérted az alaptábort. Hideg van. Nem jó hely ez sem.
Mentés
Mentés
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: