Vihar utáni kárrendezést elintéztem, riasztó szerelőt hívtam, faházat megcsináltattam stb. stb. Maradt még pár feladat, de apróságok. Elvégre Anya vagyok és simán(?!) elintézek én mindent, amit kell. Meg amit nem, azt is.
Chapter 6.
Eurázsia expressz hasít, egy utassal kevesebb.
Végre haza érkezett hosszabb külföldi útjáról első férjem. Alig vártam. Hiányzott is na. Meg segíteni is kellett, intézni a biztosítást. És jött a Nagy Jelenet. Filmekbe illő. A zenét képzeld hozzá. Valami andalítót… oh, nem is inkább a cápa zene. Az jobb!
Üdvözöljük egymást – én a kanapéról, mert éppen a gyereket etettem, ő bejön. Szép öltöny stb. kisimultan, örömmel. Idilli pillanat. Mondom mi történt, a vihart is említem, hogy hát fel kéne hívni a biztosítót stb. Erre mosolya lefagy, lekonyul, elkomorodik és közli: „El akarok válni.”
Így simán. Lazán. Függött a nappali levegőjében ez a mondat egy ideig. Mire én azt válaszoltam, szinte automatikusan, hogy: „Én is.”.
Ennyi. Ilyen egyszerűen. Könnyedén. Megbeszéltük a részleteket, anyagiakat. Korrektül. Jó vicc. Azt kértem, amit konkrétan átutaltam a házra. Nem a felét. Én hülye…. és még ezt is, azt is ott hagytam, meg persze fizethetsz később, meg részletekben. Hisz ismertem az életvitelét, tudtam, hogy hát végül is megbízható csak hullámzó a bevétel ugye. Meg amúgy is megkaptam korábban, hogy el kell tartson. Életemben, közös életünk során egyetlen egyszer kellett “eltartania”, mikor a gyerekünkkel otthon voltam gyeden. Ez volt a legnagyobb igazságtalanság, amit valaha megéltem. A gyedem így is százezer forint felett volt… és mellette még pár százezret be tudtam tolni a közös kasszába projekt munkákkal… Persze ehhez anyu jött segíteni a gyerekkel, nem ő. Nem akartam, hogy ez a bélyeg tovább égessen. Sértőnek és megalázónak éltem meg ezt az “eltartott” helyzetet. Kicsi gyerek mellett valóban nem tudsz gondoskodni magadról anyagiakban. Elvileg ezért van egy gyerekre két felnőtt. Kitalálta ezt a természet… Nem véletlenül.
Én megértő vagyok. Békésen válunk. Szépen. Vagy mégsem?
Ismét egy kedves mondat augusztusban: „Mikor mész már el? Csak foglalod itt a helyet.” Oh… babám. Ez milyen bársonyos simogatás minden nyúzott, kevésbé fiatal anya lelkének. „Amikor kifizettél” válaszoltam lazán. Megtörtént.
Irány haza, a szülői házba. Csodás panel. Mennyországhoz közeli emelet. Legalább nem kell hosszan utazni, ha felkívánkoznál.
Nagy babakocsit felejtsd el. Kell összecsukhatós nyeklős – nyaklós funkcionális. Itt nem kell a kényelmes terepjáró. Itt mindenhol sima aszfalt van. Ott is ahol nem kell. Azért meg kell vallanom töredelmesen itt bereccsentem. Mert azért tanultam, dolgoztam, hogy családi házban, kertben nevelhessem a gyerekem. Öcsém! Nincs. Bátyám se, de ha lenne ő is sírt volna. Biztos. Hacsak nem vág kupán, hogy „Hugi szedd mán össze magad. Tökre mindegy milyen négy fal véd az esőtől széltől.” És hát igaza is lett volna, hisz a kertes majd szét esett abban a nagy viharban. De a panel az áll! És állni fog. Örökké…..
Rázódtam vissza a panelba. Az egyedül megoldani mindent simán ment, elvégre a kertesbe is úgy volt, tehát ez nem volt nagy változás. Bölcsit intéztem, gyerkőc beszoktatás sima liba. Kisebb fennakadásokkal, de azért ment. Igaz, hogy itten az a szokás, hogy mínusz 10 fokig kint altatják őket a hidegben! Brrrr. Mi vaaan? Ne vicceljünk. De! Jó vastag hálózsákban. Most ez komoly??! Nyugodjon meg Anyuka, minden gyerek kibírja, sőt jót tesz az immunrendszerüknek. Aha… inkább annak, hogy nincs hely a szobában az ágyaknak… No, hát nem akarok én senkit se vádolni, de konkrétan a 3. kint alvás után beteg lett a fiam. Nem kicsit. Januárban már kórházban voltunk. Obstruktív bronchitis. Tudjátok mi az? Na az az, amikor lilul a gyerek szája és nem az áfonyától. És ugye mondanom se kell, hogy előtte két naponta háziorvos, tisztességes ellátás, gyógyszerek. És ennek ellenére, dacára be a rácsos-ágyas kórházba. Kór-ház. Nem gyógyító ház. Ki volt az, aki ezt a nevet adta neki?! Tudott valamit?
Egyszer menni kórházba nem az igazi. Jobb oda többször vissza látogatni, egyre hosszabb időkre. Aranyosak a nővérek, ismerkedhetsz hasonszőrűekkel, bővül a szókincsed. Latinul. A végére a játszótéren simán diagnosztizálsz egy köhintésből, másokat. Füled kiélesedik arra a bizonyos levegő vételi hangra. Ha azt meg hallod, máris fut a kardió edzés a testedben. Olcsó, nem kell edzőterem, futópad.
Közben megy papíron is a válás. Közben még dédelgeted az álmot, hogy visszamész dolgozni, sok pénzt haza hozol és pikk pakk helyre teszed az életed. Pikk pakk… néha a csomagok eltűnnek a postán és sosem érnek célba.
Következő részben: Néha a vonat ablakán becsillan a napfény és melegíti arcodat, csak sok a fa és az árnyék.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: