Volt egy kis haza költözöm a szüleimhez, hogy átgondoljuk a dolgainkat. Együtt vagy külön a továbbiakban. Ezt az időt az apa azzal töltötte, hogy egyéb női egyedeket tűzött kardjának élére, vagy ilyesmi. Ezt akkor bizonyítva nem tudtam, de erősen sejtettem. Mondom, a nő az nő és boszorkány. Visszaköltöztem, hátha rájött, hogy azért mégiscsak a család és gyerek, mert hát a 11 év, közösen épített szép élet stb. De manapság nem szerelünk. Ha elromlik valami, kidobjuk és veszünk akciósan egy jobbat. Vagy mást. Tök mindegy, de szervizelni már nem divat.
Chapter 5.
Variációk egy témára
Akit el lehet vinni, azt vigyék. Hogy mikor vettem meg ezt a bölcseletet arra már nem emlékszem, de azért e szerint éltem, élem az életem.
Kapcsolatunk ez időben a langyos víz posványához lett hasonlatos. Egymás mellett élés, ami nélkülözött minden “együtt” érzést, élést. Én tudtam, amit tudtam, nem mondtam, hallgattam. Csináltam a dolgom. És a hazugságok, a nem kimondott érzések és félelmek szépen végezték szisztematikus, kíméletlen munkájukat. A maradék érzelmi kötődést, tiszteletet is felmorzsolták közöttünk. Mindegy, hogy azért nem mondod a párodnak a dolgaidat, mert úgy véled nem érdekli, vagy azért mert mondta is, hogy ne traktáld vele. Ezzel megéled a teljes elutasítottságot, el nem fogadottságot… és ez szépen vezet is a teljes elhidegüléshez. Falak emelkednek a ködben…
Közben azért sertepertéltem a szomszédba néha, kikapcsolódás-képpen. Odáig elért a bébi őrző rádióadása. Ezért jó az sorház. Pasiknak sörház. Ekképpen történt, hogy szokott csatakosan, összetörten, rongyosan de ragyogó vigyorral (vicsorral) mentem barinőmhöz traccsolni. Hát de épp volt ott Valaki Más is. Jaj nekem. Háttal ült a kanapén. Így csak a háta egy részét láttam. De leírni azt, hogy mi zajlott bennem. „Te ki vagy? Mi vagy? Miért vagy? Azonnal mindent tudni akarok rólad! Bár ismerlek…” Megfordult bemutatkozott és én csak néztem, néztem, néztem. És dumáltam, hablatyoltam, piszkáltam. Kb. mint egy 6 éves kislány, hogy „figyelj mán’ ráááám”. Tiszta vicc. Életem legnyomorultabb szakaszában találkozok Azzal?
A pillanat elmúlt, haza mentem és folytattam ott ahol abbahagytam.
Jött nyáron egy nagy vihar, fiunk még fél éves alig múlt. Apjuk külföldön, karriert épít, pénzt keres, meg a kardját fényesíti itt-ott. Nem baj, lehet élni így is. No, de ez a nyári vihar mindent vitt. Vitte a cserepet a szép új házról, a faház tetejét egy az egybe lekapta, megpörgette és gyönyörű tanári ívben berepítette a szomszéd kertjébe. Az eső, mindent, amit pont tőle védendőleg betettünk, annak rendje és módja szerint eláztatott. Ahogy kell. Nem hagyott ki semmit. Nem végzett félmunkát, mint egyesek…
Áram se lett, majdnem egy napig. Aznap nem fürdettem a gyereket. Mécsesekkel melegítettem a tápszernek a vizet. Cuki a riasztó ilyen esetben. Szabotázs. És vijjog, és vijjog és vijjog. A villanyóra merre? Kint. Kívül az Elektromos kapun… Elektromos!!! De jó is az, ha nincs áram. Még kiállni se tudtam a kocsival. Ja, ki tudtam volna állni…. plusz hatvanezerért. Kár, hogy a viacolori kamera most nem vette fel kecsesen szökellő szarvas gida mozdulatomat, ahogy átugrottam a zuhogó esőben a kaput. A gyereket, annak rendje és módja szerint, fent hagytam a rácsos kiságyába – tuti biztonság. Nem börtön az, csak biztonságos.
A riasztó elnémítása izgalmas volt, mivel hogy nem tudhattam mikor jön vissza az áram és le kellett vágnom a fővezetékről…. komolyan életem legnagyobb kihívása volt. Tudjátok, mikor filmen nézed a bomba hatástalanítós pillanatokat, izzad a főhős, remeg a keze és most mi lesz? Mindig megáll a bomba. Kivéve mikor nem, de azt nem adják le. Minden esetre, levettem az aksiról is és végre csönd lett. A vicc az, hogy az egészet végig aludta a gyerek. Tényleg úgy van, hogy igazán nagy vészhelyzetben együttműködnek. De csak ha igazi és kellően nagy az a vészhelyzet.
Következő részben: Vihar utáni csend helyett égszakadás, földindulás
Mentés
Mentés
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: