Mindenki nagyon örült a gólyahírnek – én meg néztem őket, hogy mégis mi a jó fenének örülnek? De mindegy is, biztos jobban tudják. Bár volt egy sanda gyanúm, hogy kibicnek semmi se drága, de elhessegettem. Hisz annyi jó ember van a világon…. Peregtek a napok, jött a költözés, pakolni, dobozolni kellett. Állapotosan. Jó móka volt. De nekem simán ment ez is. Mit nekem némi baba a pociba.
Chapter 2.
Az otthon birtokba vétele
Örömittasan vettük birtokba családi házunkat, akkor már 3 hónapos terhes voltam. Minden csitti fitti, picit kifutottunk a pénz keretből, de szerencsére mindig jött is hozzá, csak szűkösebben így, hogy én éppen nem dolgoztam. Mondhatom nagy ötlet volt úgy teherbe esni, hogy nincs munkahelyed. Na de férjem nyugtatott, hogy majd Ő megold mindent. Aha….. megoldotta. Nem kicsit. Csak én máshogy gondoltam. Megint átvert a világ.
Viszont volt szép házunk, hozzá zsebkendőnyi kertünk cirka egy millából. Mármint a kert. Ez nem nagy dolog, a kert volt kicsi… gyereknek jó lesz. Volt pár szikla is, meg kis mérgező magyal… nem baj, az én fiam okos lesz! Vigyázz mit kívánsz…
Októberben megjött drága szép fiunk. Oh, a szülés picit hosszú volt. Huszonkét óra. Azt hittem lefejelem az ügyeletes orvost éjfél után egy perccel, mikor széles mosollyal közölte: „Ebből ma baba lesz!” Még volt belőle ugye huszonhárom óra 58 perc! Majdnem ki is húztam 3 perces fájásokkal. Jó volt csendben vajúdni próbálni a másnapi császárosok szobájában. Próbáltam őket hagyni aludni. Nem sikerült túl jól. Már tudtam milyen az, ha a macska falra mászik. Én is másztam volna, ha van karmom. Kapartam a csempét. De előtte két fájás között fertőtlenítő kendővel le kellett törölnöm, mert elsőre oda ragadtam. Előfordul no, de én erre is gondoltam. Okos leány vagyok! Ennyit a természetes szülésről. Na jó, sikerült természetesen, de EDA-val (epidurális érzéstelenítés). Amit nem akartam, de olyan fáradt voltam, hogy kellett. Viszont csoda cuki egészséges fiúcska született.
Azért sok orvosos sorozatot ne nézz mielőtt szülnél! Mert mikor meghallod, hogy: „oxitocin állj, epinefrin” egyből tudod mi van, vagy éppen mi nincs. Nem jó ezt a szülőszobán úgy hallani, hogy te fekszel és nem nézel. És akkor még nyolc óra kifekvés, EDA, oxigénezés, infúzió, végre megszülés után azt mondja a szülésznő, hogy állj fel, na az a tuti tuti. A lábam akkora volt, mintha valaki sutyiba elefánt lábakat hekkelt volna az enyémek helyére. Érezni semmit nem éreztem belőlük, nemhogy rájuk állni. Ki tud úgy lábra állni, hogy nem is ismeri őket? Egyből megértettem a mozgássérülteket. Ezúton is minden tiszteletem nekik!
Miután átemeltek a tolókocsira, azért boldogan feküdtem le végre aludni. Reggelig. Mert akkor jött az első bömbölős sokkom, hogy nem lehet nálam a fiam, mert hogy én meg voltam fázva és a véréből kimutattak valamit, ezért azonnal megkezdték az antibiotikum adását.
Zokogtam. Megkérdeztek engem? Nem. Aláírtam valamit, ami feljogosítja őket erre. Megakadályoztam volna? Nem. Fogalmam sem volt arról, mi jó vagy mi nem, és ennek milyen következményei lehetnek. Akkor még nem volt…
Maszkot kellett hordanom. Az arcomból azt a zöld csíkot látta, már amennyit belőlem látott a drágám. Reméltem nem lesz valami fura fétise ettől, ha felnő.
Az külön jó volt, frissen szülten köhögni, prüszkölni… no a hasam hamar vissza is lapult. Más tájékokon nem volt annyira cool az érzés.
A mókás az volt – ezen már konkrétan röhögtem – hogy 2. nap kitolta a csecsemős nővér a babámat, hogy ők bizony nem tudnak vele mit kezdeni, állandóan sír és felveri a többieket és kezdjek vele valamit. Miiiii? Én? Én egy napja vagyok anya! Azt se tudom mi az! Maga meg több száz vagy ezer babát látott már, most miiii vaaan?!?!
Ja, hogy itt már sejthettem volna valamit… oh neeeem. Nem sejtettem én semmit. Oldalra fordítottam a drágámat és egyből elaludt. Remek! Hasfájós. Na, akkor még annyira nem tudtam mi az, de az antibiotikum miatt nem lepődtem meg. Olvasok én könyvet! Akkori férjem szerint túl sokat is.
Alig vártam, hogy kikerüljünk onnan. Reméltem otthon majd minden rendbe jön és csak a kórházban voltam ennyire balszerencsés kártya leosztásban. Biztos van ott valami a levegőben vagy ilyesmi…
Királylány tévedett. Megint. Valahogy elindult a Himalájára úgy hogy nem is tudta, hogy létezik az a hegy, arról meg aztán végképp fogalma sem volt, hogy „bevehetetlen” és járt út oda nem visz. Felkészülve meg aztán totálisan nem volt.
Következő részben: Eurázsiai vonatút indul. Felkészülés, vigyázz(!), kész(?), raaajt…..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: