Ember

Az ötödik   Úgy érzem a nagyvadat kéne kiköltöztetnem. Mivel megdögleni nem akar a nyomorultja. Valamire használom ezt az állatot? Lehetséges lenne, hogy ez az én őserőm, amit jobb, ha ketrecben tartok és elzárok a külvilágtól, mert van egy olyan gondolatom, hogy ez még mindig a jobbik verzió, mintha bele állok az erőmbe? Persze itt… Tovább »

A negyedik     Hát nem szoktam le. Kóstolgattam, vizsgálgattam a gondolataimat, testi érzeteimet, amik arra kényszerítenek, hogy a logika ellen cselekedve mégis rágyújtsak a cigimre. Voltam sok tízezerért a tuti garanciális leszoktatós terápián is. Itt többnyire beszélgettünk a  cigiről, volt egy kis hipnózis is a végén. Számos értékes gondolat hangzott itt is el. Ettől… Tovább »

A harmadik     Anyám elment. Becsuktam az ajtót mögötte, és fejemet az falnak támasztva vettem mély levegőket. Mi a fene folyik itt? Elvonási tünetek? A nagyvad bennem cirkált, mint a feldühített leopárd a ketrecben. Várva, hogy neki rohanhasson az első adandó alkalommal a gyengébb rácsoknak. Ilyenkor nem tudsz gondolkodni. Üvölt a fejedben a “Gyújts… Tovább »

A második   Mire észbe kaptam, már bizony függő voltam. A moziban alig vártam, hogy vége legyen a filmnek és kimehessek “friss levegőt szívni”. A főiskolán irdatlan hosszúnak tűntek a másfél órás előadások. Unalmamban és hiányomban nikotinos ujjaimat szimatolgattam. Persze ezzel egy fikarcnyit sem csökkent vágyam arra, hogy jó mélyen belélegezzem a füstöt végre. Nem… Tovább »

Az első     Az első cigarettámra 14 év körül gyújtottam rá. Emlékszem akkoriban még mindenhol lehetett dohányozni. Otthon minden szobában, munkahelyen, megállókban. Tényleg nem volt olyan hely, ahol füstmentes levegő lett volna.   Gyűlöltem a füstöt. Csípte a szemem, marta a torkom. Undorító volt a bagósokkal beszélgetni. Míg alacsonyabb voltam elsuhant a fejem fölött… Tovább »

Életet adtam a Fiamnak, és Ő életet adott nekem. Az Anyának. A Királylány Királynővé lett cirka 8 év alatt. Plusz, amit előtte élt meg. Törzsfejlődésben mérve nem is futott rossz időt.   Chapter 16. A jelen.     Kedvesek. Elérkeztünk a jelenhez. A történet nem áll meg, de itt írásként befejeződik. Talán lesz belőle könyvecske,… Tovább »

Eljön a pillanat, amikor a rémálmaid valósággá válnak. És ráébredsz: Nem is annyira vészes. Persze fáj itt ott, de viselhető. Nem öl meg, sőt még azt is észre veszed, hogy örömöd leled pár pillanatában. Aztán megmutatja az élet, hogy vannak dolgok, amikre nincs hatásod. Hiába hiszed, hogy van, nincs. Elengeded a gyeplőt. Elkezdesz bízni. Magadban,… Tovább »

Megérkeztem a „Valaki Más” sráchoz. Furcsa volt ennyi idő után újra élőben látni. Érezni az illatát, a lénye sugárzását. Igyekeztem nem siheder fruskaként viselkedni. Ezt az énem simán előcsalogatta, ahogy rám nézett. Egyből én voltam a „kislány” Ő meg a „nagy fiú”. Szerettem kicsinek lenni. Na, nem úgy! Hanem úgy, ahogy a Férfi mellett érzi… Tovább »

És bizony bizony, ahogy az lenni szokott a mesékben, betoppant a Királyfi. Emlékeztek arra a „Valaki Más” srácra? Ebben az időben már két éve cölibátusban éltem. Egyesek mondhatnák, rám fért volna már egy két kiadós entyem pentyem, de nem mondta senki, mert nagyon nem tudta senki. Aki meg tudta, az úgy is szeretett, ahogy éppen… Tovább »

Időközben jött a féltesó apáéknál. Örültem. Szóltam apának, hogy hát tekintettel az autizmus általi rigidségre fel kéne készíteni a mi fiunkat a változásra. Erre eszelős vigyorral közli, hogy: „Mi van? Ideges vagy?” Néztem rá, mint egy totál ismeretlenre. Nem értettem ezt az agresszív, provokáló válaszát. Vélhetően valamikor elrabolták az ufók és a bőrét valamelyik magára… Tovább »